Salamon Anikó írása év eleji összezavarodottságról, napkeltéről és napnyugtáról
Hihetetlenül összezavaró tud lenni egy új év elején a lendület és a lendületlenség érzete. Elkezdődik egy új esztendő, amit alig vársz, küszöbön a céljaid és a terveid és közben úgy érzed, hogy ennél jobban régen voltál lemerülve. Miközben lehet, hogy két hetet is töltöttél otthon karácsony környékén, figyeltél, hogy ne edd magad tele, ne töltsd meg a naptárat, pihentél és kikapcsolódtál, hogy frissen vágj neki január elején a munkának és a saját életed alakulásáról szőtt terveid megvalósításának.
Lendületlenség
Ehelyett minden, amit érzel, az a fáradtság. És hidd el, ez teljesen rendben van így. Először is rengeteg információ ér minket nap mint nap (adat, kép, érzelem, gondolat, rezgés, hang, amit csak szeretnél), ennek nagy részének nem is vagyunk tudatában. Másodszor a január még sötét (hiába kel a nap minden reggel kicsit korábban és nyugszik le picikét később), sötétben kelsz és sötétben fekszel, sokszor sötétben vacsorázol. Alig napkelte után bócorogsz be dolgozni, és égnek a lámpák, amikor elindulsz hazafelé. Ki ne lenne kuckózós, fáradt ilyen fényviszonyok közepette? Engedd meg a testednek, hogy ne most kezdd a diétát friss salátával, ne most told le naponta a másfél órás cardio edzést, hiszen hideg van és sötét.
Futtasd a háttérben
A női jóga ciklusjóga megközelítésében a tél az az időszak, amikor visszahúzódunk, töltődünk, pihenünk. Ilyenkor nem erőből és akarattal, nem agyból és tervezésből születnek a célok, hanem valahol a háttérben futnak azok a programok, amik oldanak és teremtenek. Mint amikor elmész egy shiatsu kezelésre, lefekszel a földre és átadod magad. Próbáld ki, hogy átadod magad a télnek és elhiszed, hogy minden, aminek zajlania kell, lezajlik a háttérben. Majd amikor jön a tavasz, hosszabban sütnek a napsugarak, majd akkor bújnak elő a földből azok a kis hajtások, amiknek a magjai most születnek meg a földben.
Hagyd megtörténni
A terveid, a céljaid, az álmaid megfogannak, úgy, ahogy egy kisbaba is megfogan: láthatatlanul, érezhetetlenül, hetekig észrevétlenül, védetten. Higgy ebben és hagyd megtörténni. Tartsd tiszteletben ennek a világnak a láthatatlanságát. És közben tápláld magad: meleg teával, kényelemmel és takaróval, meleg levessel, raguval, főtt vagy párolt zöldségekkel, hogy a gyomrodnak és az emésztésnek is kényelmes legyen. Engedd meg neki, hogy ne kelljen külön energiát pazarolnia a bevitt eledel felmelegítésére. Közelíts az ébredési időddel a nap ébredéséhez (legalább hétvégén) és a lefekvés (visszahúzódás) idejével a napnyugtához. Legyél jelen a testedben és részesítsd előnyben a meditációt, masszírozd meg magad néhány mozdulattal a föld segítségével vagy jelentkezz be egy shiatsu kezelésre és figyeld meg, mi történik. Légy jelen.
Várunk szeretettel
női jóga Salamon Anikó
shiatsu Erdélyi Kata