Salamon Anikó írása benti és kinti fényről
Nem lehet eldönteni, tél-e még vagy már tavasz… túl a ponton, amikor már annyira várod a napfényt, hogy amikor megjön és utána megint elbújik, zuhanás, amit érzel. A február a telet hosszabbítja és a tavasz álmával kecsegtet. Határ. Átlépés. Mély szundi a paplan alatt. A „hagyjatok még” érzése. Közben álmok, vágyak foszlányai kísértenek, hamis vagy annak bizonyuló erő érzete telepszik rád… majd kiderül, elbírod-e vagy inkább várni kell még.
Billegés az indulás és a maradás között. A pillanat, amikor felállsz a fotelból. Majd visszahuppansz. Másodszor is nekiindulsz. És megint visszaülsz. Beburkolózol és pihensz még kicsit. És jönnek megint, az álmok, az erő tudata, a vágy, ami hajt. És utolsó nap még egy leültetés.
Türelem. Eljön a tavasz, eljön a március, de mindennek ideje van. És ha sürgeted, ülhetsz-pihenhetsz akkor is, amikor a világ már megindult és a magok hajtani kezdenek. Kettős érzések, amikor különösen érdemes a belső hangra hallgatni, bármit is mondjon. Hiszen a nap is azért húzódozik még, mert bent hív a fény, a bentről jövő üzenetek ereje fontos még.
