Salamon Anikó

női jógakör vezető

Klasszikusan sokáig tartott megérkeznem és még folyamatban van. „Ismerd meg önmagad”, azt hiszem, ez a legfontosabb idézet, ami hatással van rám a mai napig. Nem utolsósorban azért, mert nőként is a folyamatos változás állapotában vagyok. És hova érkeztem meg eddig? A természet nyújt kapaszkodót az évszakok, a nappal és az éjjel, a Hold ciklusainak váltakozásával. A saját természetem megismerésére késztet a rendszeres jógagyakorlás és a női jóga körök tartása. Folyamatos kihívást jelent az emberekkel, a nőkkel való kommunikáció, főként a CSEND. És ha már semmi nem használ, nincs támpont, horgony, akkor még mindig ott van a saját légzésem. Tanulom és tapasztalom, hogy a TUDÁS elsősorban bennem van. A „jól érzem magam a bőrömben” érzése a legnagyobb dolog, amit elérhetünk az életünk folyamán és amire törekedhetünk. Ebben támogathatjuk egymást és önmagunkat a közös mozgással és együttléttel.

Női jóga körök:

kedd 17:45-19:15 Nappali

Kérlek, minden alkalommal jelentkezz be. Az órák kis létszámúak, a pénteki és a vasárnapi alkalom egyéb elfoglaltságaim miatt alkalmanként elmarad.
A körben a részvétel adományos.

Elérhetőségek

A mozdulatok az élet minden aspektusához köthetők és a lecsendesedés, a légzés egy olyan sziget mindannyiunk életében, ahova bármikor visszatérhetünk.

Anikó foglalkozásai

Meditációs női kör

Meditációs női körbe várunk kedden öt órától fél hatig. A rendszeres befelé figyelés segítheti a fókuszt, támogatja a testtudatosságot, visszavezeti a figyelmet a tengelyedhez. A gyakorlással megismerheted azt a belső nyugalmat és egyben zajlást, ami mindig jelen van benned. Ha szeretnél, a jóga körben is maradhatsz utána. A kis létszámú csoport miatt mindenképpen jelentkezz be Anikónál a salamonaniko.diofa@gmail.com címen.
A részvétel adományos.

Létszám: 8 fő

Időtartam: 30 perc

1 alkalom
Adományos

Női jóga kör

Megérkezés. Elengedés. Inspiráció.
Pár szó arról, hogy vagy, miben vagy most.
Testre hangolódás. Megtartottság.
T É R
H E L Y
C S E N D
… … …
Mozgás, élet lehelése a testbe, testérzetek megtapasztalása.
Áramlás, körzések, ringatások.
T E S T ° S Z E R ° E T E T
Hazatérés.

Alkalmak:
kedd 17:45-19:15 Nappali

Bejelentkezés szükséges a 70 6072879-es számon.

Kérlek, minden alkalommal jelentkezz be. Az órák kis létszámúak, a pénteki és a vasárnapi alkalom egyéb elfoglaltságaim miatt alkalmanként elmarad.
A körben a részvétel adományos.

Tematikus női jóga köröket (ciklusjóga, csakrajóga, öt elem, istennők témában) általában a keddi időpontban hirdetek meg, ugyanakkor a hold fázisaihoz, a csakrákhoz, az elemekhez, az istennőkhöz kapcsolódó minőségek újra és újra előbukkannak a mozdulatainkban a női jóga körökön. Ezek segítségével átlendülhetünk pillanatnyi vagy régebb óta ismétlődő elakadásainkon, felismerhetjük cselekvési, reagálási mintázatainkat és új utakra léphetünk, azokat begyakorolhatjuk. Azt, hogy mi bukkan fel egy-egy körben, a jelenlévők inspirálják: mindig tanulhatunk, hazavihetünk egymástól is valamit.

Létszám: 6 fő

Időtartam: 90 perc

1 alkalom
Adományos

Ciklusjóga női kör

A női ciklus négy fázisán haladunk végig, életre hívva azt a táncot, ami minden hónapban megtörténik a testünkben. Beszélünk a holdciklusról, a holdfázisok és a női ciklus kapcsolatáról. Szóba kerülnek a női élet szakaszai, a vérmisztériumok. Gyakorlásként az adott fázisnak megfelelő mozdulatokat végzünk, légzőgyakorlatokat és mantrákat, mudrákat is gyakorolunk. Alkalomadtán behívjuk a térbe azt a fázist is, ami a bölcs asszonyhoz köthető, beszélünk a változókor megéléséről. Felidézzük az életmódunkban bekapcsolható további lehetőségeket is.

Létszám: 6 fő

Időtartam: 90 perc

1 alkalom
Adományos

Csakrajóga női kör

A csakrák világába indulunk el együtt, és fedezzük fel magunkban és életünkben a hozzájuk kapcsolódó minőségeket. A mozdulatokon keresztül átéljük ezeket és a rendszeres gyakorlással újra és újra gyógyulási lehetőséget kínálunk fel önmagunknak. Az út folyamán számos felismeréssel gazdagodhatunk egy biztonságos, megtartó közegben. Emlékezz: a gyakorlás nap mint nap új lehetőséget jelent számodra, hogy elmerülj belső világodban és gyógyulj.

Létszám: 6 fő

Időtartam: 90 perc

7 alkalom
Adományos

Öt elem női jóga kör

A hagyományos kínai orvoslás szerinti öt elem (fém, föld, tűz, víz, fa) analógiáit ismerjük meg, a hozzájuk tartozó meridiánokat és kapcsolódó minőségeket a testünkben és az érzelmeinkben. Ránézünk, hogyan támogathatók az egyes elemek, mivel lehet segíteni a szervezetünk öngyógyító folyamatait. Cél az egész-ségünk egy újabb aspektusának megismerése, kapcsolódó gyakorlatok végzése, egy reggeli tízperces gyakorlatsor elsajátítása. Életmódunkba is beépíthető praktikus ötletek is elhangzanak a foglalkozásokon (pl. szervóra, táplálkozás).

Létszám: 6 fő

Időtartam: 90 perc

5 alkalom
Adományos

Bennünk élő istennők női jóga kör

Perszephoné, Aphrodité, Artemisz, Déméter, Héra, Pallasz Athéné és Hesztia. Ők azok, akiket felidézünk, és előcsalogatjuk őket magunkban, magunkból. Lehet, hogy csak egy vagy két istennővel rezonálsz… lehet, hogy mindannyiuknál megérzel valami hasonlóságot. A sorozat célja, hogy jobban megismerd rajtuk keresztül önmagad, tudj kapcsolódni különböző női minőségeidhez, ráláss és elfogadd azokat az oldalaidat, amik kevésbé vannak előtérben, engedd, hogy amit elnyomsz vagy esetleg gyenge pontnak gondolsz, megfürödhessen figyelmed fényében.

Létszám: 6 fő

Időtartam: 90 perc

7 alkalom
Adományos