Surman Andrásné Luca vagyok. 2018-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Pető András karán konduktor-óvodapedagógusként. Idegrendszeri sérülés során mozgássérültté vált gyermekek fejlesztésével foglalkozom. Az óvodás és pici korosztály közel áll a szívemhez.
Az egyetem alatt napi szinten részt vettem a sérült óvodás gyermekek mindennapjaiban, sok tapasztalattal gazdagodtam a velük töltött idő alatt. Eközben már két kicsi gyermekünket is neveltük, azóta pedig megszületett harmadik lurkónk is.
Mivel mind a három gyermekünk óvodás korúvá vált, segítő szakmámmal szeretnék segítséggé válni az arra rászoruló vagy spontán mozogni vágyó gyermekek számára.
A konduktív elveket vallva komplex mozgásfejlesztő foglalkozásokat tartok csoportos formában, ahol nemcsak a mozgás, hanem a kognitív és szociális képességeink is fejlődnek.
Nagy hangsúlyt fektetek az egyensúly fejlesztésére, hiszen ez mindennek az alapja, illetve kedvenceim még a lábfej feladatok, melyekkel nagyon jól korrigálhatók a lábfej deformitások, valamit szuper erősítő gyakorlatok.
Továbbá fontosnak tartom a prevenciót, megelőzve ezzel a kialakulóban lévő vagy egyéb jövőbeli problémák meglétét. Az alkalmakat végigkíséri a mondókázás, az éneklés, vonzóbbá téve ezzel a gyerekeknek a feladatvégzést, hiszen ez is egy konduktív elv, hogy a mozgás és a beszéd szoros összhangban vannak egymással. Várok minden megkésett vagy eltérő mozgás és beszédfejlődésű, vagy spontán ügyesedni, fejlődni vágyó gyermeket.